Más emberek egészen mások, mint mi, s (...) nekünk ezt mindig egy-egy fájdalmas érzés árán kell megtanulnunk.
- Molnár Ferenc

2018. január 26., péntek

5. Felírás | Pásztor szív



Heyho!
Elérkeztünk egy érzelmes részhez, amiben kiderül, hogy még egy sokat akaró,
bunkó fiúnak is lehet kedvesség a szíve mélyén.
Kellemes olvasást! ❤️


xoxo.: Fanni


  - Csak nem lógunk az iskolából, drága?
  - Nem, és vedd le rólam a kezed! - szorítottam meg Marci kezét, majd leszedtem magamról - Most rohadtul nincs kedvem vitába szállni veled, szóval légyszíves menj el, és hagyj békén.
  - Milyen kedves szavak, egy csöppet sem kedves lánytól.
  - Mit nem értesz azon, hogy hagyj békén?! Ilyen nehéz a felfogásod?! - emeltem meg rá a hangomat.
A fiú csak vállat vont, majd egy laza mozdulattal lehúzta a nyakamról a sálamat, és szorosan fogta kezei közé.
  - Akkor asszem meg is van a békítődíj, amiért belelöktél a vízbe - mosolygott rám ismét.
  - Add vissza, ez lopás! - nyúltam a sálam után, de ő felemelte a kezét, így nem értem el.
  - Csak kiegyenlítettem a számlát. Meg amúgy is - nézte meg jobban a sálamat -  Tetszik. Nem adom vissza.
Itt lett elegem végleg a mai napból. Nem elég, hogy reggel elkapott Marci, utána még fel is függesztettek, és most elvette a sálamat, amit Gergőtől kaptam szülinapomra.
  Túlcsordultak bennem az érzések, és a bánatok, melyek könny formájában távoztak a lelkemből.
  - El ne kez-
  - Rohadj meg! Kurvára rohadj meg, Pásztor Márton! És a hozzád hasonlók is! - könnyeimtől alig láttam, és az a dolog, hogy pont előtte vagyok gyenge, még jobban bántott.
  - Most komolyan azért sírsz, mert elvettem a sálad? - vonta fel a szemöldökét.
  - Elegem van a mai napból, de főleg belőled...
  - Történt valami? - kérdezte komolyan.
  - Na nem - néztem rá hirtelen - Ne játszd nekem a kedvest! Tudom jól, hogy rohadtul nem érdekel mi van velem.
  - És attól még nem akarod elmondani, hogy mi a bajod? - nézett rám kérdő tekintettel.
  - Miért pont neked kéne? Te az ellenségünk vagy!
  - És ettől függetlenül egy érző ember.
  - Hagyj békén - vettem szaggatottam egy mély levegőt.
Marci nem szólt semmit, csak belenyúlt a zsebébe, és pillanatok múlva egy csomag zsebkendőt vett elő.
  - Nesze - nyújtotta felém.
Értetlenül néztem rá.
  - Most komolyan azt akarod, hogy még az orrod is kifújjam?
Akaratom ellenére is egy apró nevetés hagyta el a számat.
  - Van egy lány osztálytársam - kezdtem el magyarázni, miután kissé lenyugodtam - Folyton szekál, és ribancnak tart, amiért csak fiú barátaim vannak. És a héten már másodjára érte el, hogy megtépjem - suttogtam el a végét.
Ezúttal Marci nem tudta megállni nevetés nélkül.
  - Most mi mi olyan nevetséges?!
Legyintett mire folytattam.
  - 2 hét felfüggesztést kaptam.
  - Az igen, Ms. Verekedős.
  - Ne hívj így.
  - Csak az igazat mondom. Egyébként ezért nem érdemes itt sírnod. Szard le és kész. Na vedd már el ezt a szart, mert lefagyik a kezem - szólt kissé morcosan.
  - Köszönöm - suttogtam magam elé.
Soha nem hittem volna, hogy pont neki fogom mondania azt, hogy köszönöm.
  - A sálért volt - lebegtette a kezében.
  - Azt pedig igazán visszaadhatnád - szóltam, miközben kifújtam az orromat.
  - Majd még meglátom - indult el a sálammal.
  - Még mindig utállak - kiabáltam utána.
  - Az jó. De jössz nekem még egy üdítővel is a mai napért.
  - Mi van? - néztem rá felvont szemöldökkel, és így követtem őt, míg el ne tűnt.

Apa nem volt otthon, így csak elmentem egyet zuhanyozni, hogy kitudjam tisztítani a fejemet.
  Marci miért volt velem ilyen rendes? Mit akarhat tőlem, de most komolyan?
A jóleső zuhany után a szobámban helyezkedtem el, és egészen délutánig sorozatokat néztem.
Már délután kettő. Boka azt mondta, hogy egyedül ne menjek sehova. De akkor miért nem jönnek értem, hogy elmenjek velük a Grundra? Számtalanszor hívtam őket, de senki nem veszi fel, és az üzenetekre se válaszolnak.
  - Na de jó - sóhajtottam el magam.
Már 4 óra. Apa hamarosan hazajön. Gergőék meg sehol. Most az egyszer engedelmeskedek, és megvárom őket.
  Azonban hiába vártam, senki ne jött értem.
  - Megjöttem - már hallottam is apa hangját az előtérből.
  - Szia - mentem hozzá, majd adtam neki egy puszit.
  - Mi újság kincsem?
  - Igazából van valami, ami nem várhat - haraptam az ajkaimra.
  - Mi történt?
  - Apa - szedtem össze a bátorságom - Felfüggesztettek.



Félek a büntetéstől, de már nem vonulhatok vissza.

2018. január 25., csütörtök

4. Felírás | Összetűzések



Heyho!
Való igaz, egy nappal hamarabb jöttem a folytatással mivel van időm jelenleg írni. Viszont ne csüggedjetek, hisz holnap is jövök nektek egy résszel.
Kellemes olvasást!❤️
xoxo.: Fanni



Lefagytam és csak néztem, ahogy a két ellenségem távozik. Azonban percek múlva magamhoz tértem, ugyanis nem volt első órám, bár másodikra bekellet érnem, ami nem más, mint történelem volt.

Szerencsére épp időben beértem, ahogy mindenki bent volt, kivéve Nemecseket.
  - A tanár? - siettem oda Bokához.
  - Úgy látszik, késik - reagálta le pár szóval - Nemecsek?
  - Vizsgálaton. 
  - Ja, igaz is. Említette - mosolygott, ám a következő pillanatban lehervadt a mosoly az arcáról - Ezek szerint egyedül jöttél? - ráncolta össze a homlokát.
  - Lehetséges - ültem le a helyemre, azaz Gergő mellé, aki még a mosdóban volt.
  - Nem viccből mondtam, hogy ne mászkálj egyedül - hangjában érezhető volt a harag és a félelem - Történt valami?
Ha megtudná, hogy találkoztam Marcival, kiborulna.
  - Nem - füllentettem - Szerencsére nem volt semmi.
  - Hé, ribi! - kiabált át az osztály másik feléből Kéresi Dóri - Ki volt az a srác, akivel reggel voltál? Elég jól nézett ki. Csak nem az újabb pasid? - kuncogott egy sort, mire a barátnői is utánozták őt.
  - Én is láttam - szólalt meg Dóri mellől Anna, a legfőbb ribanc barátnője - Szinte lelehetett olvasni az arcotokról, hogy kivagytok éhezve egymásra.
  - Legalább nekem nem egy bizonyos fehér dolgot vesznek észre az arcomon ha egy fiúval vagyok, nem mint egyeseknél - vágtam oda nekik, rájuk célozva.
  - Te kis...! - indult meg felém Dóri.
  - Na mi van? Kell még egy verés, hogy utána mehess sírni anyucinak, meg apucinak, hogy te nem csináltál semmit, ostoba liba? - indultam meg én is felé kissé haragosan.
  - Nem mintha nem hinnének nekem. Mellesleg...nézz csak körül - nézett körbe - Hány szemtanú lesz ha ártasz nekem, kicsi szívem - mosolygott undorral.
  - Szerintem mindenki örülne, ha végre valaki ellátná a baját, egy ekkora szarkeverőnek, mint te!
  - Oh, ha már itt tartunk - mosolygott továbbra is - Azt hiszed, hogy annyira kedvelnek, aranyom? Nézz magadra! - nevetett ki - Mindenki szerint egy ribanc vagy. Nem gyanús kicsit, hogy egy lány barátod sincs, és egy agresszív nőszemély vagy?
  - Nem vagyok ribanc. Attól még, hogy fiú barátaim vannak, nem vagyok az. És a magadfajta lányok miatt nincsenek lány barátaim!
  - Ahogy gondolod - vont vállat majd visszaült a helyére.
  - Kinyírom - indultam volna meg, de Csónakos elkapta a karomat.
  - Ha engem kérdezel, nem éri meg - nézett rám, majd Janira.
  - Szóval nem történt semmi reggel, mi? - ráncolta össze ezúttal a szemöldökét is.
  - Nem akartam, hogy aggódj - vallottam be.
  - Nem aggódom jelenleg, hanem haragszom. És ezzel meg is értettük, hogy te vagy olyan bátor, hogy ne legyen szükséged kíséretre - jelentette ki Boka, mellyel mély heget ütött a szívembe.
  - Végtére is - fordult hátra ismét Dóri - A központid is olyan szar lett, hogy végül ide jöttél, ahova az nem igazán számít - mosolygott gúnyosan. És ismét rajtam gúnyolódott.
  - Tessék? - vontam fel meglepve a szemöldököm.
  - Csak szerencse miatt vettek ide fel. Én tudtam, hogy nem lesz olyan jó a központim ezért nem is csináltam, mert ide nem kellett. De te. Mit akarsz összvissz 33 ponttal? - mosolygott jót.




Itt szakadt el nálam a cérna. Dórihoz siettem majd elkaptam a haját, mely lófarokba volt kötve és a földre vágtam a lányt. A derekára ültem és lépni akartam, míg az összes póthaja ki nem jön. Az érzéseim túlcsordultak rajtam, és könnyek és gyengeség helyett csak düh jött ki rajtam. Düh, amit a kiváltóján, azaz Dórin töltöttem ki.
  Másodpercek múlva kettő erős kéz ragadott meg, és rántott el, a már bőgő lánytól.
  - Húgi, nyugi - beszélt hozzám halkan Csónakos, de Bokáról már nem lehetett ezt elmondani.
  - Megörültél?! - kiabált az idősebb fiú.
  - Itt meg mi folyik? - jött be az ügyeletes tanár a folyosóról.
Először, a most már ülő Dórira, majd rám szegezte tekintetét.
  - 2 perce van az igazgatóiba jönni, Csónakos kisasszony - indult meg kifelé, majd megállt, hogy szóljon még hozzánk pár szót - És maguknak is. Boka, és Csónakos - azzal Balogh tanár úr elhagyta a termet.
A többi osztálytársunk vagy engem, vagy Dórit nézték.
  - Te vadállat! - kiabált velem Dóri sírva.
Megindultam felé, mire összerezzent, de valójában csak elmentem mellette, hogy Balogh András tanár úrhoz menjek a más említett helyiségbe, ami az igazgatói iroda.

Percek múlva már az igazgatóiban ültem, a két fiúval a két oldalamon. Az igazgató helyett a kis névtábláját vizslattam, melyre nagy, és szép betűkkel volt a Németh György név írva.
  - Már megint Johanna? - sóhajtott - A héten már másodjára járod meg az irodámat. Ezúttal mi történt?
  - Arra mentem be, hogy Dóra a földön sír, Johannát pedig Jánosék fogják le - magyarázta Bandi bá', aki nem csak az ügyeletes szokott lenni, de a mi tesi tanárunk is egyben. És ami a legjobb: az osztályfőnökünk is.
  - Dóri ismét kezdte. Az a lány nem tudja megállni, hogy ne kössön az emberbe!
  - Johi - szólalt fel ismét Bandi bá' - Nem-
  - Köszönöm, hogy elhozta a kisasszony Balogh tanár úr, de most már mehet. A többit bízza rám, és kint várjon - szólalt meg az igazgató pancsolóan, mire a nemrég említett tanár elhagyta az irodát.
  - Lehet, hogy Dóra ilyen viselkedést mutat, de ez még nem ok arra, hogy megverd őt.
  - Nem fogom magam hagyni, az is biztos. Megalázott az egész osztály előtt - hadartam el.
  - Ő is kap büntetést. Nem csak te panaszkodsz rá, de ez akkor sem méltó viselkedés. Behívjuk a szüleit, és büntetést is kap - hunyta le a szemeit, majd felnyitotta - Te pedig 2 hét felfüggesztést kapsz.
  - Tessék? Igazgató úr, ez nekem nem megfelelő. Jön a félév, és javítanom kell...
  - Gondoltál volna erre akkor, amikor ilyesfajta viselkedést produkáltál. És ne számíts arra, hogy 4-es, vagy 5-ös lesz a magatartásod. Ennyit szerettem volna.
  - Jobban odafigyelünk rá - szólt fel Boka és Gergő.
  - Remélem is.
Miközben tartottunk ki az irodából, elkapott a remegés.
  - Elviszem haza, te menj órára, és mondd azt, hogy beteg vagyok - parancsolta szigorúan Boka unokatestvéremnek.
  - Délután átmegyek - azzal adott egy puszit a fejemre, majd elment.
A kijárat fele beugrottunk a cuccainkért az osztályba, és már mentünk is. Nagyon kínos volt az egész út, főleg, hogy egy szót sem szóltunk egymáshoz.
  - Komolyan mondom - szólalt meg, mikor az utcámba értünk - Nem kellett volna ennyire elvesztened az eszedet.
  - Nem kellett volna olyanokat mondania.
  - Mi történt reggel? - terelte a témát.
  - Ernővel találkoztam egy kávézóban, hogy befejezzük a törit. Mikor elment, Marci ült le hozzám, és nem engedett. Még üdítőt is rendelt nekem. Állítása szerint visszaakarja adni, amit én csináltam vele tegnap.
  - Istenem - rázta a fejét - Ezután?
  - Meglógtam, elkapott. De jött Áts Feri, és elvitte tőlem.
  - Szóval Áts is előkerült - beszélt maga elé haragosan.
  - Sajnálom - suttogtam magam elé, a Bokának szóló bocsánatkérésemet.
  - Ahj, nem haragszom - mosolygott kissé túl erőltetetten is - Csak aggódtam.
  - Nemrégien még azt mondtad, hogy nem aggódsz, hanem haragszol.
  - Azt csak úgy mondtam. Persze, hogy aggódtam.
  - Sajnálom...tényleg - szóltam elfojtott hangon, majd szorosan megöleltem Bokát.
  - Nyugalom - simogatta a hátamat - Kitalálunk valamit, hogy máskor ez ne forduljon elő.
Ekkor megcsörrent egy mobil, ami nem hozzám tartozott. Boka felvette, és ingerülten tette le.
  - Barabás volt. Azt üzeni az osztályfőnök, hogy ha nem érek vissza a 3. órára, akkor megjárom. Innen már hazatalálsz, nem?
  - Persze, és köszönöm - mosolyogtam erőltetetten - Akkor majd délután találkozunk a megbeszélésen.
Boka bólintott, majd elment, és én is így tettem.
  Hazafelé azon gondolkodtam, hogy mit mondok apának, hogy ne legyen annyira dühös rám. Ám a gondolataimat megzavarta egy kéz, ami elkapta gyengéden a vállamat. Megrezzentem, ám magabiztosan hátrafordultam.
  - Hát te?

Mit keres ő itt?

2018. január 19., péntek

3. Felírás | Vörös hajnal



 Heyho!
Megjöttem a következő fejezettel, ahol egyre nagyobb lesz a kofliktus
Johi és Marci között.
És nem utolsó sorban a Vörösek vezére is színre lép.
Kellemes olvasást, mindenkinek.❤
                                                    xoxo.: Fanni






Reggel hangos ajtóverésre nyitottam ki álmos szemeimet. A zaj egyre csak erősödött, míg zavaró nem lett számomra. Nehezen, de kimásztam az ágyból, és követtem a zaj forrását. Hm, furcsán sötét van még a házban...lehet, hogy este van?
  Az ajtóhoz érve, kikukucskáltam a kukucskálón. Nagy meglepetésemre, és sokkomra, Marci állt ott, majd leöntött egy vödör vízzel.

Villámcsapásként ültem fel az ágyamból, s percekig csak ültem, míg rá nem jöttem, hogy ez csak egy álom volt. A zaj pedig, amit hallottam, a telefonom csörgése volt. Morcosan nézte a kijelzőre, melyen Nemecsek neve szerepelt.

  - Igen? - szóltam bele elég bunkón.
  - Na, mi ez a bunkóság? - lepődött meg a kis szőke.
  - Nem volt meg a 8 óra alvásom. Nos, mit akarsz?
  - Meg kéne beszélnünk még pár dolgot a beadandóhoz, azonban Boka nem ér rá - az órára pillantottam. Reggel 7-et mutatott - Tudnál most jönni, hogy minél előbb végezzünk?
  - Ja - nyögtem ki - A Petőfi Kávézó jó lesz?
  - Tökéletes. 20 perc múlva ott tali - mosolygott bele, majd letette.

Hogy engem mindig akkor kell zavarni, amikor aludnék egy jót...
  Gyorsan felöltöztem, majd szélsebesen indultam volna. De csak volna. Ugyanis megláttam az ablakban két illetőt, amitől a hideg is kirázott.
  - Ne, ne, ne, ne...ezek hogy találtak ide? - suttogtam magam elé a kétségbeesett szavakat.
Az udvarban nem más, mint Marci és Dani álltak. Először hinni se akartam a szememnek. Aztán rájöttem, hogy nem álmodom.
Hogy jussak ki a saját házamból, de úgy, hogy ezek ketten ne kapjanak el?
  - Az utcára nyíló ablakom... - suttogtam nagyon halkan magam elé.
Még mindig nem értettem, hogy miért vannak itt, vagy hogy találtak rám, de elkellet tűnnöm. A saját házamból, igen...tök logikus...
  Irtó gyorsan mentem a szobaablakomhoz. Szerencsére jó idő volt, így nem volt nagy gond, hogy az ablak nyitva maradt. Biztonságosan kitudtam mászni, s már csak egy feladatom volt: átjutni a kapu előtt, úgy, hogy ne vegyenek észre a fiúk.
Kikukucskáltam, és láttam, hogy a hátsó bejárat felé mennek. Próbáltam halkan elmenni a kapu előtt, de sajnos nem sikerült, ugyanis Dani meglátott, és szólt a testvérének.
A szívem kihagyott egy ütemet, amikor a távolból megláttam Marci gyilkos tekintetét a szemébe. Elkezdtek rohanni felém, s én is menekülni kezdtem. Rohantam ahogy a lábam bírta, és az utca végéről is hallottam, ahogy csapódik a kapuajtónk.
  Nem mertem hátranézni, csak rohantam. Az egyik utcán lefordultam egy sikátornál. Gergővel itt szoktunk menni a Grundra, ha rövidebb úton megyünk. Itt megálltam kicsit pihenni, s rájöttem, hogy a Pásztor fiúk már nem jönnek utánam. Nagy kő esett le a szívemről, és nagyot sóhajtottam.
  - Mit csinálsz? - jött egy hang hirtelen.
  - Jézusom! - ugrottam egyet, és futni akartam, de az illető elkapta a karomat.
  - Neked meg mi bajod?
  - Geréb? - néztem rá megkönnyebbülve - Mi a jó nyavalyát ijesztgetsz?!
  - Én? Ijesztgetni? - mosolygott rajtam - Csupán csak a boltba mentem. De te...mi elől menekültél?
  - A Pásztor fiúk - sóhajtottam - Tegnap egy kis összetűzésbe keveredtem velük, és most elakartak kapni, de leráztam őket.
  - Uhh, jobb lenne akkor nem egyedül mászkálnod. Egyébként merre mész?
  - Ernővel találkozok a Petőfi Kávézóban, a töri beadandó miatt.
  - Sok sikert akkor az eljutáshoz - veregette meg a vállam, majd elment.
Csak néztem ahogy távolodik, majd én is elsiettem a dolgomra.

  - Ne haragudj a késésért! - hadartam el, miközben lehuppantam Ernő elé.
  - Oh, nem gond. Csupán fél órán keresztül ültem itt egyedül - nézett rám dühösen.
  - Az még semmi, ahhoz képest, amit én éltem át ebben a fél órában - néztem rá  zavartan.
  - Csak nem a Pásztorok kerestek fel? - mosolygott rám gúnyosan, majd hirtelen elkomorodott, amikor egyszer csak nem válaszoltam neki - Ugye most csak szívatsz?
  - De jó lenne ha csak szívatnálak, de nem. Reggel, mikor indultam volna hozzád, eljöttek a hozzám. Kimásztam az ablakon, viszont észrevettek, de leráztam őket a sikátornál. Szerencsére nem kaptak el. Viszont félek, hogy hazafelé nem úszom meg...
  - Hazakísérnélek, viszont anya jön értem, mert kell mennem vizsgálatra.
  - Felhívom Gergőt, vagy Janit - ráztam a fejemet, hogy aranyos tőle, de megleszek - De most - kezdtem el kutakodni a táskámban - Ideje átbeszélni azt a nyamvadt történelmet - húztam a számat.
Imádtam a történelmet. Általánosban. Amióta viszont gimibe tanulom, lerontottam belőle. Hiába próbálkozok, a tanár soha nem kegyelmez nekem, és mással kivételezik. De mindegy is.

Fél órával később hangos ajtócsapódást hallottam, de nem törődtem vele igazán. Nemecseknek pedig pityegni kezdett a telefonja.
  - Oh, itt van anya. Ne haragudj - szedte a cuccait - A többit elküldöm majd. Oké?
  - Oké - mosolyogtam - Biztos, hogy összehozzuk az ötöst! - emeltem a kezemet, mire ő belepacsizott, majd már itt sem volt.
Sóhajtottam egyet, hisz eléggé elfáradtam. Úgy döntöttem, hogy én még maradok, és dolgozom a törin. Percekkel később valaki leült elém.
  - Ernő, itt hagytál va...Huh? - ugye ez csak egy rossz vicc?
  - Na hello - mosolygott rám a vörös fiú.
A vér megdermedt az ereimben.
  - Gondoltam, hogy gyorsan futsz, de, hogy ennyire... - csodálkozott el Marci.
Nem tudtam egyszerűen megszólalni. Hiába volt nagy szám, most nem jött ki semmi hang a torkomon. Ám a beszédet megtette helyettem a pincér.
  - Hozhatok esetleg valamit? - mosolygott ránk a hölgy.
Hát ami azt illeti...megmenthetne!
  - Én egy Sprite-ot kérek. Te? - nézett felém udvariasan. Azt az álszent formádat...
Nem válaszoltam neki.
  - Neki pedig egy gyömbér lesz - válaszolt a saját kérdésére, mire a pincér bólintott, majd távozott.
  - Ezt te se gondoltad komolyan - néztem fel rá.
  - Na mi van? Valakinek megeredt a nyelve? - támasztotta le a kezeit az asztalra, majd engem nézett.
  - Na jó, mennyit akarsz? - kérdően nézett rám - Komolyan fizetek, csak hagyj már végre békén!
  - Ez jó volt! - nevetett ki engem - De nincs szükségem a pénzedre. Viszont biztos, hogy emlékszel arra, hogy mi volt tegnap.
Basszus...
  - Komolyan azt hitted, hogy szó nélkül hagyjuk majd ezt? Tudod, itt nem minket fürdetnek, vagy büntetnek. Mi vagyunk azok, akik fürdetnek és büntetnek, és nem fordítva - a mondat végére eldühödött a hangja.
  - Mi kell nektek? - kérdeztem nyersen.
  - A Grund. Mi más? - dőlt neki a széknek.
  - A Füvészkert nem elég?
  - Már hogy lenne? - nevetett fel mértékkel - Ott nem lehet úgy elhelyezkedni, mint a Pál utcában.
  - Asszed' érdekel minket? - néztem rá dühösen - Még az életem árán is megvédeném azt a helyet.
  - Téged nem lenne nehéz legyőzni.
  - Attól még, hogy lány vagyok, ne becsülj alá. Fiúk közt nőttem fel.
  - És szerinted ez érdekel minket? Nekünk csak az a lényeg, hogy megszerezzük amit akarunk.
  - Pest tele van lehetőségekkel. Miért pont a a miénk kell nektek?!
  - Azt nem kell az orrodra kötnöm - szólt, miközben kihozta a pincér az italokat, majd távozott - Mellesleg. Idd meg minél hamarabb. Bár, nem hiszem, hogy eltudsz menni anélkül, hogy én el ne kapnálak.
  - Nem vagy normális - vetettem felé szúrós pillantásokat.
  - Vigyázz a szádra...
  - Nem félek tőled Marci. Egyáltalán nem.
  - Ezt el is kellene hinnem? Akkor miért menekültél, oly gyorsan? - kérdezte kacéran.
Nem válaszoltam neki. Való igaz, abban a pillanatban megijedtem.
  - Innen nem menekülsz Jo-
Mielőtt elmondhatta volna a mondanivalóját, ami engem kicsit se érdekelt, felpattantam az asztaltól, táskám a hátamra kaptam, mindezt pár másodperc alatt. Gyors léptekkel hagytam el a kávézót, de nem volt esélyem. Miért is lett volna?
  - Szerinted megúszhatod ilyen könnyen?! - kapta el a karomat, mikor már kiértem a kávézóból.
  - Hogy bánsz már egy lánnyal? - néztem rá dühösen.
  - Miért szerinted te kiérdemled, hogy lányként nézzek rád? - ez most komolyan képes volt ezt mondani nekem?
  - Marci - szólt mögülünk egy parancsoló hang.
Megdermedtünk mind a ketten, de az engem lefogó fiú mégjobban.
  - Igen? - vont vállat, miközben sóhajtott, ám egy percig se engedett el.
  - Mit művelsz azzal a lánnyal? - vonta fel a szemöldökét a fiú.
Hátrapillantottam, majd egy piros ruhás, magas fiút pillantottam meg. A kisugárzásából, és a kinézetéből megtudtam mondani, hogy ki volt ő. Nem más, mint Áts Feri.
  - Ő Csónakos unokahúga, aki tegnap belelökött a patakra - szólt rekedtes hangján.
  - Johanna? - kérdezte kérdően a fiú, mire én bólintottam.
Ferinek elkomorodott a tekintete, majd megfordult.
  - Engedd el, és gyere. Nem akarom meglátni, hogy ismét vele társalogsz. És ez parancs - nézett hátra szigorúan.
Marci ekkor elengedett, ám eltátogta nekem, hogy "ezzel még nincs vége". Nem igazán törődtem vele, csak jót mosolyogta rajta, hogy ilyen kis szerencsétlen, hogy a vezetője elcibálta innen. Én pedig szerencsés vagyok.
  - Johi - szólalt meg Feri - Üzend meg Bokának, hogy jobban oda kéne figyelnie az embereire.
  - Ok - reagáltam le ennyivel.
Feri ekkor intett nekem, majd elindult. Marci is így tett, csak éppenséggel nem intett, hanem enyhén hátrafordult, majd így szólt:
  - Hali Danka - azzal már itt sem voltak.


Mi? Ez lehetetlen...honnan tudja Marci a második nevemet?

2017. december 30., szombat

2. Felírás | Zűrös este



 Heyho!
Megjöttem a következő fejezettel, ahol már igencsak beindulnak a kedélyek a két csapat közt. De hogy milyen kedélyek? Ha elolvasod a részt, megtudod.
Kellemes olvasást, mindenkinek.❤
                                                    xoxo.: Fanni





  - Hogy képelné fel egy traktor! - hangoztattam már sokadjára.
  - Akármennyire is szidod, nem fog rászakadni az ég - legyintett Gergő - Sajnos - mosolygott a végére.
  - Bokának elmondjuk? - kérdezte visszahúzódóan Nemecsek.
  - Még szép! - pattantam fel - Aztán úgy leverjük őket, mint vak a poharat!
  - Nana, csillapodj, kiscsillag - rántott vissza az unokatestvérem a göcsre - Senki nem ver le senkit. Még.
  - Szóval szó nélkül hagyjuk, hogy azt csináljanak velünk, amihez kedvük szottyan? - vontam fel a szemöldököm.
  - Persze, hogy nem - javított ki Barabás - De azért mégse fogunk rájuk rontani, mint az eszelősök.
  - Pedig már érne nekik - idegeskesett Kolnay.
  - Mielőtt én is bekerültem volna ide, azelőtt és ennyire ment a háborúskodás? - kérdeztem érdeklődően.
  - Hogyne - húzta ki magát Gergő - Csak eddig semmi komolyabb nem volt, a veszekedéseken kívül.
  - Hülye kérdés, szóval nézzétek el nekem. De! Mi a jó nyavalyáért is harcolunk velük?!
  - Láthattad, hogy hogy bánnak velünk. De egyébként volt pár alkalom, amikor mi szívattuk náluk az újoncokat - nevetett büszkén.
  - Erre a helyedben nem lennék ennyire büszke, Gergő - néztem rá komolyan.
  - Majd idővel megérted.
  - Micsodát? - néztem a kis szőkére.
  - A Pál utcaiak és a Vörösingesek, soha nem is voltak, és soha nem is lesznek barátok - komorodott el ezúttal Gergő.
  - Megpróbáltatok legalább barátkozni velük?
A kérdésemet persze a 4 fiú jól kinevette, amiért kérdő tekintettel néztem őket.
  - Jó vicc, jó vicc - törölte a szemét Kolnay.
  - Most mit nevettek?
  - Mondtuk: majd idővel rájössz - mosolygott rám Gergő, de abban a mosolyban több komolyság, mint vidámság volt.
Eleve azért csatlakoztam a fiúk bandájához, mert tetszett, hogy mindent együtt csinálnak, gyerekkorom óta ismertem őket, és egy csapatot alkotnak. Már jó pár éve megvolt ez a kis csaptuk, csak eddig nem igazán érdekelt, és csatlakozni sem akartam.  Azt sose hittem volna, hogy küzdenek is más csapattal. Alig hittem el, mikor Boka felvilágosított ezzel kapcsolatban. De ennek ellenére maradtam. Hogy miért? Mert szeretek itt lenni.
  A Grund ez alatt a pár hét alatt a második otthonom lett. A fiúk pedig a második családom. Habár lány vagyok, könnyedén eleresztünk egymás közt egy durvább poént is.
  Sose voltam nagy rajongója a lányos dolgoknak. Lehet ebbe az is belekavar, hogy az egész életemet fiúkkal töltöttem, és lány barátom is nem volt. Bocsánat, hazudtam. Első osztályos koromban sikerült szereznem egy lány barátot, aki olyan volt, mint én. Nagyjából. Örök barátságot, még ehhez hasonló szarokat fogadunk meg egymásnak. Aha. Mi lett vajon a vége? Jött az osztályba egy új lány, és lecserélt. Egészen 5.-ig voltunk legjobb barátnők, aztán jött egy lány, aki külsőre, és belsőre is jobban hasonlított rá, és elhagyott. Igazából nem is bánom, mert az alatta az 5 év alatt, amit Krisztával töltöttem, mindvégig itt voltak nekem a fiúk, akik ha össze is vesztünk, itt voltak nekem.
  Nem vagyok az a sírós fajta, de amikor Kriszta elhagyott, sírtam. Nem értettem, hogy mivel érdemeltem ki, hogy elhagyjon, és az a lány mivel jobb, mint én. Jó lehet, hogy szebb, gazdagabb, és csinosabb volt, de azért mégis na.
  Szóval eldöntöttem, hogy nem kell lány barát, és így is lett. Az összes fiú egy évvel idősebb volt nálam, de még így is egy osztályban voltunk, mivel ők év vesztesek voltak. Annyira idióták, és összetartóak voltak, hogy képesek voltak elrontani a központijukat, csak azért hogy mind egy iskolába kerüljenek. Ám hiába szúrták el, még így bekerültek egy nevezetes iskolába, itt a 8.kerületbe, ahogy én is. A Vörösmarty Mihály Gimnázium, ahová fel is vettek, a média tagozatra. A sport és a média szak volt egy osztály, a természettudomány, és dráma szintén egy osztály.
  Boka, Gergő, Geréb, Csele, Richter a sport tagozatra. Nemecsek, én, Kolnay, Barabás, Weisz, Leszik a média tagozatra mentünk.
  - Szerinted, Johi?
  - Huh? - volt minden reakcióm arra, hogy Nemecsek zökkentett az álomvilágomból.
  - A beadandó Péterbá órájára - szólt a kis szőke.
  - Ja, töri - sóhajtottam nagyot - Szóval a szovjetunióról kell csinálni egy beadandót, igaz? - Nemecsek bólintott - Ami...mikorra is kell? 
  - Holnapra, és még semmit se haladtunk.
  - Basszus...ma ráérsz, hogy megcsináljuk?
  - Persze, semmi kedvem egyest kapni. Írok Bokának, hogy majd ha végzett jöjjön hozzátok - azzal már pötyögte is a szavakat a telefonjába, amit kevesebb, mint 1 órája szereztem vissza, a Pásztor fivérektől.
  - Ha esetleg ismét összeakasztanátok a bajszotokat, akkor tudod mit kell tenned, nem? - fordult felém Gergő.
  - Igen - bólintottam a válaszom mellé.
Gergővel megbeszéltük, még amikor idekerültem, hogyha bármi baj van, akkor hívjam őt, és csak annyit mondjak: Éljen a Grund. És ő ebből tudni fogja, hogy a baj forrása, a Vörösingesek.
  - Beszéltem Janóval - jött vissza Barabás. Észre sem vettem amikor elment - A farakásokat jobban kitudjuk biztosítani, csak kell pár karó, és kötél. Holnap péntek, szóval megtudjuk csinálni. 
  - Akkor majd szólók Weiszéknek is - állt fel Kolnay, majd küldött a nem itt levőknek egy-egy smst, hogy holnap suli után "Grund felújítást" tartunk.
  - Akkor irány a Csónakos ház - állt fel Ernő is.
  - Ja, hogy most? - pattantam én is fel - És Boka?
  - Majd ha végzett, akkor ő is jön.
  - Persze, és mi addig megcsináljuk az egészet, nem? - vontam fel a szemöldököm.
  - Úgysem fogunk annyira előrehaladni - kapta fel a táskáját a kis szőke, majd megindult hozzám.
  - Azt mondod, hogy buta vagyok töriből? - kaptam én is fel hirtelen a táskámat, majd sietős léptekkel mentem utána, s közben elnevettem magam.


Nem említettem még, de egy kisebb családi házban lakok, apával, aki történetesen Gergő apjának a testvére. Anya még 2-3 éves koromban meghalt. Nehéz időszak volt, de apa és a fiúk segítségével átvészeltem, és erős tudtam maradni. Nemigazán emlékszem anyára, se arra, hogy abban a kevés évben mennyi időt töltöttünk együtt. Olyan volt, mintha nem is lett volna velem.
  - Johi? - szólt hangosabban Ernő.
  - Mi? Hogy? Mi? - tértem ki újra az álomvilágomból.
  - Megint elkalandoztál.
  - Sajnálom - mosolyogtam halványan, majd a lemenő napra pillantottam. Gyönyörű volt.
  - Boka írt - pillantott a telefonjára - 5 perc múlva nálatok van.
  - Remek. Akkor mégse ketten írjuk meg.
Csöndben ballagtunk a további percekben, egészen addig, míg Ernő elém nem állt.
  - Mi lenne, ha vennénk valami harapnivalót? Gondolom sokáig fogunk dolgozni.
  - Hm, jó ötlet - mosolyogtam, mire ő is elmosolyodott.
Ernő ötlete után mentünk volna tovább, ám ő megállt, és megdermedt.
  - Johi - suttogta maga elé.




Semmit nem kérdezve fordultam meg, hogy lássam mi van mögöttem. A látványon teljesen elképedtem, és kissé összerezzentem. Marci és Dani voltak azok, és felénk futottak. Mielőtt a kis szőkével felfogtuk volna a helyzetet, már előttünk is voltak. Marci nagy lendülettel ragadta meg az iskolatáskámat, ami a két vállam helyett, most csak az egyiken lógott. Szóval, mint mondtam megragadta a táskámat, és nagy, durva (nem viccelek...) lendülettel rántotta azt le a vállamról. Azt hittem ott helyben kiszakad a vállam, és a lendület miatt el is estem. A Pásztorok ekkor megálltak tőlünk pár méterre.
  - Ez azt hiszem kárpótolja a délutáni telefont - nézett ismét undorító mosollyal az idősebb a táskámra - És ebben asszem' több dolog is van.
  - Mit képzeltek magatokról?! - álltam fel nehezen a kemény földről.
  - Képzelni? Semmit - röhögött Dani - Szerintem inkább te vagy elszállva magadtól, amiért a fiúkkal vagy, és a kicsi Johannát megtudják védeni - gügyögött nekem.
  - Csak, hogy tudd - néztem rá haragosan - Saját magamat védem meg, és a barátaimat.
  - Ja, eltudom képzelni - szólalt meg Marci is - Ha a Csónakos gyerek nem jön délután, akkor elláttuk volna a bajotokat. Viszont - indult meg elém - Most nincs itt senki, aki megtudna titeket védeni.
  - Olyan szánalmasok vagytok - nevettem fel - Csak, hogy tudjátok. Nem félek tőletek, szóval felesle-   - a mondandómat az idősebb zavarta meg, mégpedig úgy, hogy hirtelen elkapott és a vállára dobott.
Nem hagytam magamat, így ütöttem, kapálóztam, és rúgtam. Nemecsek segíteni akart, viszont őt a fiatalabbik Pásztor lefogta.
  - Tegyél le te vadállat! Most azonnal! - ütöttem őt erősebben.
  - Ideje kicsit hűsíteni magunkon, cica.
Ekkor nem érdekelve, hogy még javában hideg van, így január közepén, és bármi bajom lehet, kíméletlenül beledobott a rakpart melletti patakba, ami a derekamig ért.
  - Asszem ma már nem is kell fürödnie a kisasszonynak - kezdett el velem gúnyolódni a fiatalabbik.
  - Ti nem vagytok normálisak! - kiabáltam velük.
Az eszük a helyén van, de most komolyan?! Hívnom kell Gergőt, de nem találom a telefonom. Hát persze! A táskámban van, minden értékemmel, és cuccommal együtt. 
  Éreztem magam alatt az iszapot. Hirtelen egy ésszerűtlenen ötlet siklott át az agyamon. 
  - Tudod, a lányokkal nem így illik bánni - miközben beszéltem hozzá, belemarkoltam az iszapba.
  - Hiába próbálod a kedves, és jó kislányt játszani, minket nem csavarsz el - vont vállat Marci.
Ernő kétségbeesetten nézett rám, én pedig próbáltam ránézni úgy, hogy tudja van egy ötletem.
  - Bár - guggolt le elém Marci - Ha esetleg kedves szavakkal árasztanál el bennünket, akkor meggondolnám, hogy segítek neked kijönni onnan - mosolygott rám erkölcstelenül.
Csak hallgattam ahogy összehordja a hülyeségeit, és vártam. Vártam a megfelelő pillanatra.
  - Na mi van, megnémultál? Nemrég még nagyon volt a szád, mint a bécsi kapu.
  - Idióta - szóltam halkan, majd erőt véve magamon szembedobtam Marcit az iszappal, mire ő fájdalmasan felszisszentett.
Gyors felugrottam, majd belelöktem őt a patakra. Szerencsére a táskám a földre esett, így nem lett baja. Felkaptam gyors, majd Ernő felé siettem. Dani, testvéréhez hűen, elengedte a kis szőkét, mire mind a ketten futásnak eredtünk. Dani kapkodta  fejét, hogy most jöjjön utánunk, vagy segítsen a bátyjának. Az utóbbi történt meg, így szerencsére eltudtunk futni, anélkül, hogy ismét elkapjanak minket.

  - Ez..meleg volt - kapkodtam a levegőt, mikor az udvarunkba értünk.
  - És akkor most készüljünk fel a legrosszabbra.
  - Mármint?
  - Nem hagyják ezt annyiban majd - lihegett a kis szőke a futás miatt.
Nem igazán érdekeltek most a Pásztorok. Csak az, hogy megmenekültünk, és ráadásul csurom víz vagyok, és nem lenne jó megfázni.
  Gyors beléptünk a házba, ahol Boka beszélgetett apával a nappaliban.
  - Johanna! Veled meg mi történt? - pattant el apa, hipersebességgel.
  - Uhm... - haraptam az ajkaimra. Nem mondhatom el, hogy mi történt, mert abból baj lenne - Ernővel a rakpartnál jöttünk, és figyelmetlen voltam, és belecsúsztam a patakba.
  - Gyorsan vedd le, azokat a vizes ruhákat - sietettet apa, mire én a fürdőbe léptem gyorsan.
  - Hé - szólt szigorúan Boka, mire Nemecsek óvatosan odament hozzá - Mi történt igazából? - suttogta oda, de úgy, hogy apa semmit se halljon.
  - Majd közösen elmeséljük. De annyit mondok, hogy Pásztorok.
Boka dühösen összeráncolta a szemöldökét, majd Ernővel a szobámba mentek, hogy ott várjanak rám.
Sietősen levedlettem magamról a vizes ruhákat, lezuhanyoztam, és a hajamat is megszárítottam, majd az otthoni ruhámat felhúztam, ami a fürdőben pihent.
  - Bocs, hogy ennyit kellett várni - léptem be a fiúk körébe.
  - Nekem nem gond, de neki - mutatott Ernő a dühös Bokára.
  - Szóval? Meséljetek csak.
Összeszorult a gyomrom. Utáltam amikor Boka így néz. Megtudott ijeszteni a tekintetével. Összeszedtem minden gondolatomat, ahogy Ernő is. Percekkel később elmeséltük Bokának a délután, és a most történteket.
  - Nem érdekel, hogy holnap milyen programot terveztetek iskola utánra, de megbeszélés lesz - szólt idegesen.
  - Visszavágnak, igaz? - kérdezte félve a kis szőke.
  - Visszafognak igen. Johi, - pillantott rám - Amíg nem tudjuk biztosan, hogy leszálltak rólatok a Pásztorok, addig sehova ne menj Gergő nélkül, vagy egyedül. Értetted?
  - Értettem -  szóltam illedelmesen.
  - Te még nem ismered a Pásztor fivéreket, de jobb ha elkerülőd őket. Áts Ferin kívül senkire sem hallgatnak.
  - Akkor csak beszélnünk kell Feri-
  - Szerinted meghallgat, és majd arra kéri a kicsi embereit, hogy szálljanak le rólunk? Mert akkor nagy tévedésben élsz - oktatott ki Boka.
  - Ne..nem.
Boka sóhajtott, majd dühös tekintete helyett, kedvesen, és aggódva nézett rám.
  - Egyébként jól vagy? - kérdezett barátságosan mire én bólintottam.
A több perces csend után elkezdtük végre a beadandót. A fiúk este 9 után mentek el tőlem. Boka eldöntötte, hogy hazakíséri Nemecseket, és így is lett.
  Mikor lefekvésre került a sor, fáradtan de egyben zavartan dőltem le aludni.


  És vajon...mi lesz a Pásztorok következő húzása?

2017. november 24., péntek

1. Felírás | Csónakos vér




Heyho!
Hosszú kihagyás után (amit sajnálok) eljött a MVAG-nak az első fejezete. 
Bármilyen véleményed van a részről, én szívesen várom lent kommentben.
Kellemes olvasást, pussz'!   
xoxo.: Fanni





Már megint kezdődik. Ez már a második alkalom, mióta itt vagyok.
  - Nos, Csónakos kisasszony, akkor mi legyen? Hívjam az édesapját, vagy intézzük el ezt az egészet egy intővel? - tette fel a nagy kérdést az igazgató úr.
Halványan a mellettem ülő Gergőre néztem, hátha megtud engem ezúttal is menteni. Azonban az arckifejezéséből ítélve, ezúttal nem fog. A válasza csak annyi volt, hogy az oldalamba csípett, persze úgy, hogy az igazgató ne lássa.
  - Intézzük el egy sima intővel, és kérem ne szóljon erről apámnak - szólaltam meg.
  - A szülőin majd mindenképp említést teszek róla, de addig halasszuk. Az ellenőrződet majd a nap végén visszaküldöm az egyik tanároddal. 
  - Köszönöm - dörmögtem magam elé, miközben álltam fel. Gergő persze oldalba vágott, persze ezt is feltűnés nélkül.
Mikor kiértünk a csendes folyosóra, csak mentünk egymás mellett, bízva abban, hogy eljutunk valahová. De mi se tudtuk, hogy hová tartunk. 
  - Ki volt? - szólalt meg pár másodperc múlva a fiú.
  - Kéresi Dóri - válaszoltam.
  - Mit csináltál? - kérdezte.
  - Csak kicsit kiabáltam vele, mert beszólt már megint. Neki kéne adni az intőket, és nem nekem.
  - Lány létedre elég modortalan vagy - sóhajtott Gergő.
  - Köszönöm - sóhajtottam egy mosoly keretében - Amúgy ha jól tudom tesi van....nem? 
  - Igen, bár már így is beírtak minket későnek - lépett be velem együtt a tornaterem várótermébe.
A helységben rajtunk kívül csak egy fiú volt, akit rögtön fel is ismertem.
  - Csak nem lógunk, Barabás? - léptem gyorsan a fiú elé - Hány igazolatlanod is van már?
  - Január van. Épp elég hiányzásom van már - egyenesedett ki a fiú - Na és ti? Nem órán kéne lennetek? Bandi bá' nem kegyelmez.
  - Majd délután úgyis elmesélem - sóhajtottam - Tudsz jönni, nem?
  - Persze, de igazság szerint leszünk max 5-en, mivel páran éveleji felmérést írnak.
  - Legalább leszünk - vontam vállat, majd otthagytam a fiúkat, és a terembe igyekeztem.
Bandi bá' az a tipikus tesitanár, aki egy Gyúros Józska kinézetű, Swarzenegger. Bár a látszat ellenére néha tud rendes is lenni. Jobb napokon.
  - Johanna, maga meg merre császkált? - állított meg, a már említett férfi.
  - Az igazgató úrnál voltam, kérem. Esetleg tesiznem kéne?
  - A mai napot megússza. Üljön le Boka mellé, és nézze a játékot - parancsolt rám, én pedig illedelmesen megindultam a pad felé.
Miközben tettem a lépéseket végignéztem a pályán. A fiúk fociztak, a lányok meg kitudja, hogy merre voltak. Gondolom kint az udvaron tollasoztak. 
  - Merre jártál, Johi? - szólalt meg egy hang mellőlem. 
A hang felé pillantva ráeszméltem, hogy megérkeztem a padhoz. Lepillantva a barna hajú fiúval kezdtem el szemezni.
  - A dirinél - ültem le mellé - Erre miújság?
  - A szokásos. Én vagyok a csere - mutatott a magán lévő mezre, ami a cserét jelezte.
  - Ha fociban nem is, máshol legalább te lehetsz a vezető - beszéltem magam elé, de közben ő is tudta, hogy mindvégig hozzá beszélek.
  - Látszik a rokonság Csónakossal. Még a beszédetek is ugyanolyan - nevetett fel Boka.
  - Szóval ahhoz a lusta disznóhoz hasonlítasz? - néztem rá felvont szemöldökkel.
  - Pontosan - nevetett ki, ám mielőtt kinevethette volna magát, visszahívták a pályára, és helyette Geréb ült le mellém.
  - Kitudsz ma jönni, vagy te is felmérőt írsz? - kérdeztem, miközben ránéztem Dezsőre.
  - Felmérőt írok én is - szólt, miközben megszabadította magát az izzadságcseppektől.


Az óra hátralévő részében Gergővel beszélgettem, aki időközben bejött mellém. Azt a pár embert, aki nem írt felmérőt, összeszedtük. Pontosabban Nemecseket, Barabást, Kolnayt, és jómagamat. Az iskolából kilépve megpillantottam a bejáratnál Nemecseket, aki a megbeszélt helyen volt, ám nem egyedül. Vele volt pár alak, akiket nem látnak szívesen a Pál utcában.
  Vörös egyenruhájuk kitűnt a mi környékünk színeiből. Míg a füvészkertiek terminátorai, addig a mi kis csapatunk félelmei voltak a testvérfiúk. Én jól ismertem már őket, ők viszont engem nem ismertek. 
Épp Nemecsek telefonját vették el, amit nem tudtam szó nélkül hagyni, így odasiettem.
  - Tudtommal az nem a tied - álltam Ernő mellé, a magasabbik fiúra nézve közben.
  - Hát te meg ki vagy? - szólalt meg mély hangjával, közben végigmérve engem.
  - Az, aki nem hagyja, hogy a kisebbet bántsd, te tuskó. Szóval ide a telefont, míg szépen mondom - emeltem meg kissé a hangomat.
  - Bocsi drágám, de ez nem a te ügyed, szóval ne szólj bele - magasodott elém az idősebb.
  - Kolnay - rezzent meg Barabás.
  - Látom - rezzent meg a másik fiú is.
  - Add ide a telefonját! - emeltem meg véglegesen is rá a hangom.
Ő csak rám vigyorgott azzal az, "Erősebb vagyok nálad, szóval ne kötekedj".
Basszus, most nem lenne jó bajba keveredni megint, hisz még az iskola területén vagyunk. Azonban nem hagyhatom, hogy Nemecsek telefonját elvigyék.
  A kis szőkére néztem, aki csak megrázta a fejét. Basszus.
  - Einstand - vigyorgott rám Marci, undorító vigyorral, amivel ki is jelentette, hogy most ők nyertek.
Tűrtösztetnem kellett magam, hogy ne menjek neki, és verjem meg. Mit képzelnek ezek magukról?
  Másodpercekkel később egy hangos füttyszót hallottam. Itt már tudtam: a megmentősereg itt van.
  - Hello, papuskáim - karolta át hátulról Gergő a Pásztor fiúkat - Szerintem van nálatok valami, ami nem titeket illet.
Dani ránézett a bátyjára, mire az idősebb visszanyújtotta Nemecsek telefonját, amit hirtelen ki is kaptam a kezéből.
  - Ha máskor sikerrel akartok járni - engedte el őket az unokatestvérem - Akkor ne Csónakosékkal húzzatok ujjat.
  - Csónakosékkal? - kérdezett vissza Dani, felhúzott szemöldökkel.
  - Bemutatom Johannát - karolt át Gergő - Az új Grund tagot.
  - Ez a lány? - mutatott rám Marci.
  - Igen, Pásztor Márton. És van nevem is - néztem rá csúnyán.
  - Gondolom Bokáék felvilágosítottak téged velünk kapcsoltban.
  - Oh, miazhogy.
  - Akkor gondolom azt is tudod, hogy velünk nem húzhatsz ujjat - fenyegetőzött Marci.
  - Azt majd meglátjuk - mentem el mellettük, a többiek pedig jöttek utánam, így beolvadtam közéjük.

2017. szeptember 28., csütörtök

Prológus

Heyho! Megérkezett a Prológus, és remélem elnyeri a tetszéseteket. Ha igen, akkor kérlek jelezzétek  a kommentben, illetve a véleményeteket is nyugodtan kifejthetitek. ^^

xoxo.: Fanni





 ...mint mindig, ma is fáradtan értem haza a munkából. De ki ne fáradna el, 12 óra sorozatos meló után?
Belépve az előtérbe levettem a lábamról a csizmát, mely egésznap nyomta a lábamat. Fekete kabátomat a fogasra akasztottam, majd észrevettem, hogy a nappaliban a TV fénye világítja be, a már említett helyiséget.
  Beléptem a nappaliba. A kanapén megpillantottam egy apró lelket, kinek már aludni kellet volna.
  - Hát te? Nem az ágyban kéne lenned? - ültem le a kanapé szélére.
  - Tudod jól, hogy esti mese nélkül nem tudok elaludni - fordult felém élénken. Kicsit se látszódtak rajta az álmosság jelei.
  - Apu nem mesélt neked, szívem? 
  - Nem. Győzködtem, de végül eldőlt az ágyatokon, és azóta alszik - biggyesztette le az ajkait Liza - De anyu! Te mesélsz nekem?
  - Már késő van szívem, és különben is. Én már minden meséből kifogytam, amit neked mesélhetnék. Szóval menj fogat mosni, és irány az ágy - pusziltam meg a fejét.
  - De kérleeeek!
  - Ha kitalálsz valamit, hogy miről meséljek, akkor ma este gazdagabb leszel egy esti mesével.
  - De ezért jobb ha te találod ki... - morcosan levánszorgott a kanapéról, majd felugrált a lépcsőn.
  A konyhába léptem, hogy kicsit felfrissítsem magam. Kinyitottam a hűtőt, a szemem pedig megakadt az ásványvízen. Miután kivettem, nagy kortyokat ittam belőle, melytől felfrissültem teljesen. 
  - Anyu - kiabált le Liza az emeletről - Hol vannak a csatjaim? - lesett le a lépcsőről.
  - Ha jól emlékszem, az ágyunk melletti éjjeliszekrény fiókjában van - szóltam nem olyan hangosan - És légy halkabb. Apád már alszik, és tudod, hogy nem szereti ha felkelted.
  - Megérdemli, miután nem mesélt nekem - szólt pufogva, majd felszaladt az emeletre.

Leültem a Tv elé, abban bízva, hogy végre pihenhetek egy kicsit. De sajnos tévedtem.

  - Anyu - jött le hozzám a lányom - Ezek itt kik? - ült le mellém, egy képet szorongatva a kezében.
Végigmértem a képet a sötét szobában. A képen Boka, Nemecsek, Csónakos, én és a többi Pál utcai vigyorogtunk az örömtől.
  - Hogy ez - vettem a kezembe a képet, és úgy néztem, mint aki most látja először - Ez csak egy gyerekkori fotónk.
  - Szóval az a kislány te vagy, anyu? - mutatott pici ujjával, az egyetlen lányra a fotón.
  - Nem voltam teljesen kislány. 16 éves voltam.
  - Azt a. 16 évesen ennyire körbezsongtak a fiúk? Ejnye anyu, rossz kislány voltál - rázta a fejét, amin nem tudtam nem mosolyogni.
  - Csak barátok voltunk.
  - Sose meséltél rólunk, és ezen a képen mind mosolyogtok, és boldogok vagytok.
  - Ez nem egy olyan emlék, amivel terhelni akarlak, édesem.
  - Már 12 éves vagyok, anyu. És most felkeltetted a kíváncsiságomat. Kérlek mesélj róluk.
  - Őt felismered, nem? - mutattam Gergőre.
  - Gergő bácsit persze, hogy ismerem. Legjobb nagybácsim! - mosolygott vidáman Liza.
  - Miatta csatlakoztam a fiúk bandájához.
  - És ő itt ki? - mutatott egy szőke hajú fiúra.
  - Hogy ő? - simítottam végig a fiú arcán az ujjam - Nemecsek Ernő.
  - Vele mi van? Tartjátok még a kapcsolatot?
  - Nem. Nemecsek meghalt még gyerekkorunkban - szóltam halkan.
Liza a kezébe vette a képet, majd mélyen elkezdte azt bámulni.
  - Tudom már, hogy miről szóljon a mai esti mesém - emelte rám a tekintetét határozottan - Kérlek meséld el nekem, hogy hogy telt a gyerekkorod, és miért halt meg Nemecsek Erő.
  - Biztos vagy ebben, kicsim? Szerintem még túl fiatal vagy ehhez.
  - Kérlek, anyu! Még soha se meséltél a gyerekkorodról, vagy arról, hogy apuval hogy jöttél össze - kérlelt engem.
Mély levegőt vettem, majd kifújtam.
  - Jó, legyen, elmesélem.

Lizával felmentünk a szobájába, majd bevackoltuk magukat a hideg ágyába. Percekkel később elkezdtem neki mesélni, hogy miként is halt meg Nemecsek, és hogy miként is védelmeztük a Grundot, mely otthont adott nekünk. 

Előző részek

5. Felírás | Pásztor szív